125 éve, 1897. január 17-én hunyt el Vajda János magyar költő, a „Montblanc-ember”, ahogy Ady Endre nevezte ― Венгерский поэт Янош Вайда

HÚSZ ÉV MÚLVA

(Gina emlékkönyvébe)

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

1876

Hallgassuk meg a verset Helyey László előadásában...

ДВАДЦАТЬ ЛЕТ СПУСТЯ

Как на Монблане вечный снег.
Не тающий и в летний зной,
Я охладел, застыл навек,
И страсти не владеют мной.

Мильоны звезд вокруг меня
Свершают огненный свой путь,
Зовут, сверкая и дразня,
Но не оттаивает грудь.

Лишь иногда в ночи моей
На зов сердечный в полусне
Блеснет на зыби прошлых дней
Твой лебединый образ мне.

И сердце вновь горит огнем,
Как на Монблане снег зимой,
Когда, рассеяв ночь кругом,
Восходит солнце над землей.

Перевод с венгерского: Вильгельм Левик

TWENTY YEARS LATER

Like snow on Mont Blanc's distant crest,
That neither sun nor wind may harm,
My unvexed heart now lies at rest,
Inflamed by no new passion's charm.

Round me a myriad stars contend
Which casts the most flirtatious glow,
And on my head their bright rays bend,
Yet never do I melt or flow.

But sometimes on a silent night,
In lonely dreamings, half-awake,
Your swanlike image floats, so white,
On vanished youth's enchanted lake.

And then my heart flares up again,
As after a long winter's night
Mont Blanc's eternal snowfields, when
The rising sun turns them to light...

Translated from the Hungarian by Zsuzsanna Ozsváth & Frederick Turner

7 просмотров