...Mint ahogy én utálom önmagam! ― ... Как ненавижу я — себя, себя!

GYŰLÖLÖM MAGAMAT

Hogy gyűlölöm magam! Mindig csak Én!
Változva folyton s mégis változatlan.
Tükörszobába járok. S száz alakban
Másolja halvány képemet a fény.

Csak Én! Csak Én!! A Végtelen egy Én!!
Kié a szirten szunnyadó szobor-más?
Arcom kacag belőle: hű - de oly más.
Kié az árnyék a falon? - Enyém.

Nem gyűlöli úgy a rab tömlöcét,
Hol örökös a végtelen sötét
S magába rogyva ordit társtalan: - -
Mint ahogy én utálom önmagam!

Nyugat. 1909. 2. szám

Kosztolányi Dezső Дежё Костоланьи

НЕНАВИЖУ СЕБЯ

Зеркальный лабиринт со ста сторон
В бледно-услужливом мерцаньи множит
Меня. Меняя — на одно и то же.
Я! Я! Я! Вечно Я! Мечусь, взбешен.

О, бесконечное! Я! Вечно Я!!
Чье изваянье на холме маячит
С гримасливой усмешкой? Не иначе...?
Чья тень вдогонку? — Так и знал! Моя!

И узнику так не тошна тюрьма,
Где он, покуда тьму сменяет тьма,
Вопит, один, в бессильи вне себя: —
Как ненавижу я — себя, себя!

Перевод с венгерского: Майя Цесарская